Bemutatkozó           Sajtófigyelő           Hírek-aktualitások           Képgaléria
2017. december 16. szombat -   Etelka, Aletta napja van - holnap Lázár, Olimpia napja lesz.         







Sajtófigyelő

Sör a fellegekből – VIII. Csabai Sörfesztivál és Csülökparádé
2008. 06. 09. 16:15

Május 20-25. között tartják a VIII. Csabai Sörfesztivál és Csülökparádét, amelynek fő céljai a kulturált sörfogyasztás elterjesztése, Békéscsaba idegenforgalmi kínálatának bővítése, a nemzetközi kapcsolatok erősítése, valamint igazi gasztronómiai ínyencségek bemutatása.



Bora Imre, a fesztivál egyik fő szervezője elmondta, hogy 8 évvel ezelőtt ezer négyzetméteres standon tartották a rendezvényt, addig mára, a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően már több mint 10 ezer négyzetméternyi területen várják a látogatókat.
A rendezvény első napján – ahogy ezt már megszokhatta a közönség – ejtőernyősöknek köszönhetően az égből érkezik az első söröshordó, amelynek tartalmát ingyen kimérik a látogatók közt. A többnapos fesztiválon rengeteg sörrel ismerkedhetnek a vendégek – köztük angol különlegességekkel is, amelyeket egy angol emeletes buszban kóstolhatnak. Az idei év egyik különlegessége, hogy a tervek szerint egy székelyudvarhelyi és egy eszéki csárda is vendége lesz a fesztiválnak.

A gasztronómiai élvezetek mellett színes programok gondoskodnak a tartalmas szórakozásról: főzőverseny, ételkészítési bemutatók, koncertek, vetélkedők, sport- és gyereknapi programok járulnak hozzá a jó hangulathoz.  


Időpont: 2008. május 20-25.
Helyszín: Békéscsaba

Program:
2008. május 20. (kedd) – 0. nap
20.00: P.Mobil koncert

2008. május 21. (szerda)
16.00: Égből jön az első söröshordó
18.00: Fúvószenekar és mazsorett bemutató
19.30: Hivatalos megnyitó
20.30: Republic koncert
20.30: UEFA Bajnokok Ligája döntő kivetítőn a sportcsarnokban
22.30: dj Kovács József: retro party

2008. május 22. (csütörtök)
19.00: Beatles emlékkoncert: színpadon a Blackbirds
21.00: Edda koncert
23.00: dj Kovács József: retro party

2008. május 23. (péntek)
10.00-17.00: Regionális Civil Nap
19.00: Dina koncert
21.00: Bikini koncert
23.00: Fekete Gyémántok

2008. május 24. (szombat)
10.00: Csülökpörkölt főző verseny
10.00: Horváth Rudolf és cigányzenekara
15.00: Csülökpörkölt főző verseny eredményhirdetés   
16.00: Koós János a színpadon
17.00: Acid Jazz Dance Company táncműsora
19.00: Balázs Pali koncert
21.00: Korda György és Balázs Klári koncert
23.00: B. Tóth László retro diszkó

2008. május 25. (vasárnap)
8.00: Törpi foci kupa a Sportcsarnokban
9.00-13.00: Reneszánsz játszóház



  Forrás: Recept Paradicsom 

Vissza a cikkekhez












Web oldal készítés - ML Art Consulting Webdesign - www.mlart.hu
Webes fejlesztés
Programozás


 
A Bora Ital-nagykereskedelmi Kft. elkötelezett a kulturált italfogyasztás iránt.
Szeszesital fogyasztását 18 év alatt nem ajánljuk.

Kérjük, adja meg életkorát!
Oldal elhagyása